A Tokaji Múzeum évzáró hírlevele

A Tokaji Múzeum évzáró hírlevele
Egy rövid beszámoló a 2017-es esztendőről, és némi előzetes a 2018-as évre vonatkozóan.

Tisztelt Múzeumbarát!

Közeledik a Karácsony és a 2017. év vége. Köszönjük mindazoknak, akik idén ellátogattak múzeumunkba, megtekintették állandó és időszaki kiállításainkat, részt vettek szalonestjeink előadásain vagy velünk kézműveskedtek.

Ebben az évben összesen 9 időszaki kiállítást rendeztünk; 6 előadó osztotta meg tudását, tapasztalatait, élettörténeteit velünk a múzeumi szalonban; 10 saját szervezésű kézműves, zenés programunk volt.

A Világörökségi Bormúzeum állandó kiállításának anyaga kibővült a Tokaj-Hegyaljai Album és a Tokaji Borvidéki Emlékpark bemutatásával. Emellett a múzeum helyt adott számos egyéb rendezvénynek is (pl. borárverések, borkóstolók, konferenciák, sajtótájékoztatók).

A 2017-es évből még hátralévő időre, illetve 2018-ra vonatkozó további információk:

Időszaki kiállítás a Tokaji Múzeumban (Bethlen G. u. 7.)

  • Karácsony a Karátsonyi házban (látogatható 2018. január 15-ig.)

Időszaki kiállítások a Világörökségi Bormúzeumban (Serház út 55.)

  • Karácsonyi varázslat – tapintható kiállítás (látogatható 2018. január 15-ig);
  • Mit rejt a föld? -Interaktív régészeti kiállítás (látogatható 2018. március 31-ig).

A Világörökségi Bormúzeumon keresztül látogatható Vass Etelka „Adventi fények” című téli tárlata a Paulay Ede Színház fogadóterében 2018. február 28-ig.

2017. december 23. - 2018. január 1. között

mindkét múzeumi épület zárva tart.

Nyitás 2018. január 2-án 9:00-kor.

 

2018-tól megváltozott nyitva tartással, de változatlan jegyárakkal és szeretettel várunk minden kedves múzeumbarátot.

Új nyitva tartás:

 

január 2. - április 30.

május 1. - szeptember 30.

október 1. - december 31.

H: zárva

K-P: 9:00-17:00

Szo-V: 10:00-15:00

H: zárva

K-P: 9:00-17:00

Szo-V: 10:00-18:00

H: zárva

K-P: 9:00-17:00

Szo-V: 10:00-15:00

 

Reméljük, hogy 2018-ban is eseményeinken köszönthetjük Önt és kedves családját, barátait, ismerőseit.

 

A Tokaji Múzeum valamennyi munkatársa kíván áldott, békés, boldog Karácsonyt és
sikerekben gazdag új esztendőt!

Címkék:

Hamarosan nyit a Világörökségi Bormúzeum

Interaktív tárlatok, látványos kiállítások Tokaj szívében. November 10-én nyílik meg Tokajban a Világörökségi Bormúzeum! A térség legújabb attrakciója eltér a megszokott múzeumi környezettől. A múlt bemutatása mellett a jelenre is koncentrál a bormúzeum, így Magyarország egyetlen világörökségi borvidékét látványosan, interaktív módon mutatja be.

"Csuhé napjainkban"

Új időszaki kiállításra várunk minden kedves érdeklődőt a Tokaji Múzeumba, 2018. március 28-tól - 2018. május 31-ig. Nagy Etelka hagyományörző, kézműves és Tamaskovics Gáborné népi iparművész csuhé szobrai a Múzeum első emeleti folyosóján tekinthetők meg.