Történelmi pipákat bemutató kiállítás

Történelmi pipákat bemutató kiállítás
"A mi időnkben végtelenül megnövekedett a dohány élvezete és valami titkos gyönyörűséggel lett úrrá az embereken. Akik egyszer rákaptak, képtelenek voltak szakítani vele." -Francis Bacon az 1600-as években írta ezeket a sorokat, de napjainkban is igazak.

A füstölés ősrégi szokás. Már az ókorban használtak különböző növényeket vallási szertartások kellékeként és gyógyszerként.

"Mindenütt papok és papnők kezében tűnik fel a csodálatos szerszám, amelyben kakukkfüvet, mentát s más gyógyító növényeket, gyékényt, sást, kendert, beléndeket, maszlagot égettek. Ezeknek füstje kellemes bódulatot, jövőbe látó extázist, gyógyító álmot hozott."- írja Dr. Levárdy Ferenc -Herodotoszt idézve- "Pipázó eleink" című művében.

A különféle növényi részek füstje tehát elsősorban a "megtisztulás" fogalmához kötődött, az istenekkel, földöntúli erőkkel kapcsolatot tartó, a tisztátalanságtól, ártó erők pusztító hatásaitól, az ezzel szorosan összefüggő betegségektől az embereket megszabadító varázslók, sámánok és papok, de a kellemes közérzet, a testi-lelki megtisztulás érzését kereső köznapi emberek szemében is.

A dohányzás történetével foglalkozó kutatók - a korai pipaleletek alapján- hajlanak arra a megállapításra, "hogy az egykori füstölési szokások a mai értelemben vett füstszívással nincsenek kapcsolatban, és sohasem váltak olyan élvezeti formává, mint a dohányzás mai szokása és élvezete."

Lapozzuk fel képzeletben Kolumbusz Kristóf hajónaplóját. 1492. október 15. hétfő ezt írja: egy bennszülött férfi többek között hozott magával "néhány száraz levelet, ami nagyon becses lehet,- ez volt az európai emberek számára a dohányról szóló első tudósítás.

Még izgalmasabb az a 16. század eleji leírás, amely egy dominikánus hittérítő szerzetes tollából származik:"...útközben sok indiánnal találkoztak, férfiakkal és nőkkel, akik egy kis tüzecskét vittek maguk előtt, amely egy növény leveleiben izzott, s amelynek összetört leveleit egy nagyobb szárított levélbe göngyölik, s így egy olyan hengert formálnak, mint azok a kis petárdák, amelyeket a gyermekek pünkösdkor készítenek. A levélgöngyöleget az egyik végén meggyújtják, másik végét a szájukba veszik, s füstjét lélegzetvétel közben beszívják. Ettől egész testükben nyugalom árad szét. Az indiánok úgy vélik, hogy ez minden fáradságot eloszlat. Ezek a petárdák, vagy ahogy ők maguk nevezik "tabagos"-ok, a mi telepeseink között is meghonosodtak."

Valójában ekkor, az amerikai kontinens fokozatos megismerésével, a gyarmatosítás kezdeteivel indul az Újvilágból hódító útjára a dohány. Hallatlanul gyors elterjedését mutatja az a tény is, hogy a vele egy időben Európába érkező burgonyának - ellentétben a dohánnyal- még egy évszázadot kellett várnia ahhoz, hogy fogyasztása általánossá váljon.

Magyarországra a dohányzás ismerete a 16. században, a török hódoltság időszakában jutott el: részben az itt állomásozó zsoldos katonák, részben a török hódítók révén.

A füstöt eregető török katonáktól, kereskedőktől, hivatalnokoktól, a végvárakban szolgálatot teljesítő zsoldos katonáktól a magyar katonaság, a városok és falvak lakossága is eltanulta a pipázás művészetét.

Amerre a dohányzás gyökeret vert, ott kezdetben tiltó rendeletekkel próbálták megakadályozni terjedését. A tilalmak egyik legfőbb oka - a dohányzás egészségtelen volta mellett- rendkívül nagy tűzveszélyessége volt. (Ez indokolta egyébként a pipák kupakkal történő felszerelését is.)

A dohány elszívására használt tárgy a pipa megnevezést kapta. Az első pipakészítő mesterek angolok voltak, az ő pipáik még törékeny darabok voltak hosszú vékony szárral. Vidékünkön a 17. század végén – 18. század elején az első pipákat fazekasok készítették. Az első cseréppipák viszonylag drágák voltak, ugyanakkor rendkívül törékenyek is, így hamar áttértek a fából való készítésre. Gazdag díszítettségüknek köszönhetően a fapipák némelyike igen drága volt. A 18. század folyamán a tajtékkőből készült pipák váltak rendkívül keresetté, amelyek Magyarországról elindulva egész Európában elterjedtek. Előkelő főnemesi családok ügyes kezű kézművesekkel készíttették azokat, mivel ezek a tárgyak használóik előkelőségének szimbólumaivá, jelévé váltak.

Közép-Európában a dohányzás a férfi lakosság kiváltsága maradt. A pipázás csak a katonáknál, parasztoknál, iparosoknál és munkásoknál volt elfogadható.

Dohányozni csak szabadidőben lehetett. A pipát nemcsak tárolni kellett gondosan, de rendszeresen kellett tisztítani, helyesen tömni és helyesen szívni. A dohányzást a kezdetektől fogva az emberi szabadsággal azonosították, de egyszersmind „ördögi szokásnak“, „pokoli tevékenységeknek“ bélyegezték.

Nos, ennek az ördögi szokásnak a kellékeiből mutatunk most be múzeumunk legújabb időszaki kiállításán közel félszáz darabot. A kassai Kelet-szlovákiai Múzeumból érkezett és közel egy hónapon át megtekinthető anyag a fapipákon keresztül a porcelán pipákig felöleli a pipakészítés több száz éves történetét. Köszönet érte Dr. Buganová Klaudia etnográfusnak, a kiállítás kurátorának, aki megálmodta és itt, a Tokaji Múzeumban is megrendezte ezt a kiállítást.

 

 

 

Címkék:

Betyár a szalonban

2016. április 27-én 17 órától Petrilla Attila hagyományörző előadását hallhatja a Tokai Múzeum (Bethlen Gábor u. 7.) első emeleti szalonjába érkező látogató! A Betyár a szalonban - pásztorok, betyárok egykutya című előadására minden érdeklődőt szeretettel várunk! A belépés ingyenes!

 

Múzeumi Nyári Napközis Tábor

IDŐPONTVÁLTOZÁS: 2016. július 11-től július 15-éig! Izgalmas programok, élmény teli tanulás: 5 hétköznapon át, teljes ellátással